Furcsa dolog a nőiesség. Kislányként, a babák, a hercegnők, a mesék világában olyan csodálatosan megéljük, milyen is az, amikor uszályos ruhában, pörgős szoknyában, fejünkön tiarával vonulunk, miközben férfiak pillantása követ minket. Aztán ez az egész csak vágy lesz, amely után felnőttként más csak vágyakozunk. De mi történt időközben?

Szeretjük a színeket, rajongásig oda vagyunk a rózsaszínért. Kis csatok, masnik, fodrok egészítik ki mindennapi viseletünket, nem is beszélve a kopogós, lakk cipőnkről. Talán láttuk odahaza, talán a kollektív tudatból hoztuk magunkkal. Önkéntelenül tudjuk, melyek a minket, nőket jellemző attitűdök, érezzük, miben rejlik a nőiesség, a finomság, hogyan közelítsünk egy fiúhoz, egy férfihoz, mit várnánk tőle, mit szeretnénk kapni álmaink hercegétől.

Ahogy cseperedünk, úgy húz le minket az élet és a világ realizmusa, megkopnak a színek, semmivé lesznek a vágyak  – szinte észrevétlenül. Már nem hiszünk a mesékben, a lovagokban, megelégszünk azzal, ami szembejön velünk. Majd elkezdünk lázadni, keressük a saját hangunkat, meg szeretnénk mutatni, kik is vagyunk valójában. Erősek, bátrak, vadak, harcosak, kezdeményezők és mindenre képesek…

És szépen, lassan elporlik a finomság, a lágyság, az igényesség, a kifinomultság, és átveszi a helyét a praktikum.

Sokan beleragadnak ennek a kényelmes, színtelen, lemondó élethelyzetnek a mindennapjaiban. Sokszor a munka, a háztartás, a gyereknevelés teszi még fárasztóbbá az életünket, amiben gyakran azt érezzük, egy fikarsznyi erőnk sincs szépnek, jól öltözöttnek, elegánsnak, fennköltnek lenni.

Van, amikor egy krízis kell ahhoz, hogy ráébredjünk, menet közben elvesztettük önmagunkat.

Van, amikor egy letargikus nap után jön az isteni szikra, így nem mehet tovább! Van, akinek sikerül önerőből talpra állni, és visszanyúlni ahhoz az énjéhez, aki még szeretett szoknyát és magassarkút hordani. Van, aki ráébred arra, hogy annyira elférfiasodott, megkeményedett, hogy segítséget kell kérnie ahhoz, hogy az élete, a párkapcsolata rendbe jöjjön.

A legnagyobb szerencse a mában, hogy van kihez fordulni. Hogy létezik Dóra Gyula és az ő Titkos Tanácsok Nőknek “mozgalma”, amely arra hivatott, hogy megtanítson minket, nőket újra, igazi, lágy, kedves, befogadó nőkké válni.

Léteznek szerető közösségek, ahol egymást segítve, egymást támogatva megtaláljuk a nőies hangunkat, amit érvényesíthetünk úgy a munkahelyünkön, mint otthon, úgy a munka kapcsolatainkban, mint a párkapcsolatunkban.

És léteznek stílustanácsadók, akik abban segítenek, hogy a színek, formák, fazonok kavalkádjában mindenki megtalálja azt a “hangot”, ami belőle a legtöbb jót, a legszebbet hozza ki.

Semmi sem kötelező az életben. A döntés hiánya azonban sokszor nagyobb kárt okoz, mint hinnénk. Dönteni kell arról, hogy nőies nők leszünk-e, akikért élnek, halnak a férfiak?

Döntenünk kell a következő generáció miatt is. Már csak azért is, hogy ne kövessék el a mi hibáinkat…